A válás hatása gyerekekre

Ha a válásban van érintett gyermek is, alapvetően fontos, hogy vállald a feldolgozást. Lehet, hogy többé már nem köt össze a házasság, de a szülőség rendszeresen összehoz benneteket. Ha dolgozol az exedhez fűződő érzéseiddel, nem fogod véletlenül sem a gyerekekre önteni a mérgedet azon problémák miatt, melyek a másik szülővel voltak. A feldolgozottság segíteni fog abban, hogy a legjobb érdeküket szolgáld, jobb kapcsolatot építs ki velük, sokkal inkább, mint ráerősíteni arra, hogy érezzék, csonka családból származnak. A házasságod megszakadhat, de a gyerekeknek nem feltétlenül kell összetőrni.

Az emberek ritkán lépnek házasságra azzal a gondolattal, hogy a válás majd idővel begyűrűzik a kapcsolatba. Ezzel ellentétben az a gondolat van az emberek fejében, hogy életük hátralevő részét együtt élik meg. Amikor egy házasság megszakad, bármilyen okból is, ezeket az álmokat, vágyakat a jövőre vonatkozóan meg kell fogalmazni. Ha úgy döntesz és a feldolgozás megtörténik, sokkal jobb helyzetben leszel, hogy egy új és tartós kapcsolatba lépj.

Azt már korán megtanuljuk, hogy legyünk erősek. A legjobb módja, hogy igazán erősek legyünk az, hogy megtesszük az első lépést az érzelmi gyógyulásunkért. Talán már oda jutott a kapcsolat, hogy a válás bizonyult jó döntésnek ebben a folyamatban. A következő és a lehető legjobb lépés, hogy teszel a feldolgozásodért, ahelyett, hogy a múlt terhét tovább cipeld. Végül a döntés a tiéd.

Engedheted, hogy mások kontrollálják a boldogságodat, vagy visszaveszed az irányítást. Ha azt várod, hogy az idő múlásával jobbá legyenek a dolgok, meg fogsz rekedni ott ahol vagy.

Sokan vannak, akikre érzelmileg még mindig óriási hatással van az exe. Ez az illető még mindig tudja nyomogatni a gombjaikat. Néha tudatosan. Néha azért, mert bizonyos megjegyzések visszavezetik őket korábbi érzelmi válaszokra. Viszont a feldolgozás után felszabadulsz az ilyen jellegű kontroll alól. Az exed már csak egy másik személy marad és nem egy olyan valaki, aki hatással van rád.

Szívesebben emlékezhetsz vissza a szép emlékekre abban a kapcsolatban, amiket már eltemettél vagy elfelejtettél a konfliktusok miatt. Az érzelmi kontrollodat visszaszerezheted és megtalálod újra a boldogságot, mert ahogy feldolgozzuk a múlt fájdalmait, nyitottá válunk, hogy újra boldogok legyünk.

Ha magadra ismertél, írj rám messengeren és beszéljünk a helyzetedről.

7(Grief Recovery®)

Fotó: RDNE Stock project, pexels