Perinatális gyász – Hogyan viszonyuljunk hozzá?
1988 óta októberben a terhességi és csecsemőkori gyermek elvesztésének jelentőségére hívják fel a figyelmet. Ebben a hónapban azokra a szülőkre emlékezünk, akiknek meghalt a gyermekük már egészen kis korban. A gyermek elvesztésére nincsenek szavak teljesen mindegy, hogy mennyi idősen veszítjük el. Ebben a hónapban annak is van jelentősége, hogy információval szolgáljunk azoknak, akik vetélés, méhen kívüli terhesség, halva születés vagy bármi más miatt veszítették el gyermeküket.
Azoknak, akik terhesség alatt vagy az születés utáni első évben veszítették el gyermeküket, minden nap egy emlékeztető, hogy az a gyermek már nem tagja családjuknak. A gyászt gyakran csak csendben viselik.
Sokan, akik ilyen veszteséget élnek meg, vergődnek. Egy ilyen veszteség nem csak a szülőket érinti, hanem a testvéreket, nagyszülőket, rokonokat és a család barátait is.
Ez a fajta néma gyász évekig, sőt évtizedekig is eltarthat és sajnos sokan nem kapnak megfelelő támogatást, hogy megküzdjenek ezzel a nagy fájdalommal.
Családtagok és barátok azt gondolják, hogy támogatóak, de elég gyakran, amiket mondanak csupán intellektuális megjegyzések. Néha még inkább ártanak a gyászolók szívének, ahelyett, hogy segítenének. A leggyakoribb megjegyzések:
Még bármikor lehet gyermeked.
Legalább viszonylag hamar történt.
Legalább van már gyermeked.
Tudom mit érzel.
A gyász csak idő kérdése.
Kérdezz meg egy olyan szülőt, aki elveszítette a gyermekét, hogy ezek a mondatok hallatán jobban lettek-e. A legtöbben, ha nem is mindegyik azt válaszolja, hogy „Nem”. Egy gyermek sem pótolható. Tehát egy másik gyermek születése nem csökkenti a fájdalmat az iránt, akit elveszítettek.
Az emberek nem szándékosan mondanak ártó mondatokat a gyászolóknak. A probléma az, hogy nagyon kevesen tanultuk meg azt, hogy a megfelelő dolgokat mondjuk ilyen és ehhez hasonló helyzetekben.
Sajnos, akik attól félnek, hogy nehogy rosszat mondjanak, inkább nem mondanak semmit. Emiatt a gyászolók azt érzik, hogy a mély érzelmi fájdalmukat észre sem veszik.
Csodás lenne, ha a gyász csak idő kérdése lenne, de ez sajnos nem igaz. Az idő múlásával csupán hozzászokunk, hogy szívünk legmélyén cipeljük ezt a súlyos érzelmi terhet. Csendben szenvedünk, mert senki sem ajánl hatékony segítséget, hogy megküzdjünk vele.
John W. James, a program megalkotója, első fiát születése után néhány nappal veszítette el, és e veszteség után saját gyászával küzdött. Ahelyett, hogy csak úgy átadta volna magát ennek a fájdalomnak, és egész hátralévő életében magával cipelte volna, addig kutatott, amíg nem talált egy olyan gyógyulási megoldást, amely valóban működött. Amit felfedezett, az egy módja volt annak, hogy „búcsút” mondjon azoknak az álmoknak és vágyaknak, amelyeket a gyermeke életével kapcsolatban támasztott, anélkül, hogy elengedte volna azt az örömöt, amit ezek az álmok a szívébe hoztak.
Ezt a cselekvési tervet már több mint 40 éve használják világszerte, és ez az egyetlen olyan támogató program, amelyről egy egyetemi tanulmányban felfedezték, hogy bizonyítékokon alapul!
Mi a legjobb dolog, amit egy gyászolónak időközben mondhatsz?
Talán a legjobb dolog, amit ebben, vagy bármely más gyásszal kapcsolatos helyzetben mondhatsz, egyszerűen az, hogy „El sem tudom képzelni, mit érzel most, de itt vagyok, hogy meghallgassalak, ha szeretnél beszélni róla”. Ha Te is átéltél már hasonló veszteséget, akkor hozzáteheted, hogy emlékszel, milyen érzés volt, amikor Te is ilyen helyzetben voltál, de szeretnéd megérteni, hogy pontosan mit éreznek, Ezt követően csak hallgasd meg elemzés, kritika vagy ítélkezés nélkül, és ismerd fel, hogy nincs semmi, amit mondhatnál, ami „helyrehozná” a helyzetet, és jobbá tenné azt!
A legegyszerűbb módja a támogatásnak, ha felkeresed azokat az ismerőseidet, akiket ilyen veszteség ért, és tudasd velük, hogy gondolsz rájuk, és tényleg törődsz velük!
(Grief Recovery®)
