Mostanában gyásszal kapcsolatos beszélgetések során áttételesen ugyan, de szóba került a saját halálunkkal való szembenézés. Mennyire ijesztő? Hogyan hat ránk, születésünk után idő kérdése, de foglalkoznunk kell az elmúlásunk témájával.
Mindennapjaink során úgy bedarál a mókuskerék, hogy szinte nem foglalkozunk halandóságunkkal. Szinte csak akkor szentelünk rá időt, ha egy szerettünket elveszítünk.
Ez még azokra is igaz, akik gyakran találkoznak halálesetekkel. Természetesen én sem foglalkozom napi szinten a saját mortalitásommal.
De a halál egy félelmetes dolog. Még ha van is hitünk, a legtöbben félünk a haláltól, mert az élet olyan sok mindent kínál, annyi mindent meg akarunk tenni. Lehet, hogy a haláltól nem félünk, de az oda vezető úttól igen. Az ismeretlentől való félelem lehet úrrá rajtunk.
Van választásunk. Halálfélelemben élhetjük az életünket vagy megéljük a pillanatot, nem aggódva azon, ami felett nincs kontrollunk. A jelen pillanatra van hatásunk, hogy hogyan éljük meg. Nem tudjuk megváltoztatni a múltat és nem számít, mennyit tervezünk a jövőre vonatkozóan, túl sok változó van, ami nincs a befolyásunk alatt.
Gondolj csak a legutóbbi utazásodra! Tudtad, hogy mikorra kell odaérned. Az út során viszont számos dolog történt. Tankolni kellett, esetleg kereket cserélni, elterelték a forgalmat stb. Ezekre nem voltál hatással és módosíthatták az érkezés idejét. Nem számított, hogy mennyit aggódtál, mert nem tudtad megváltoztatni azt a tényt, hogy késtél a várt időhöz képest.
Egyedül a jelen pillanatra van hatásunk, mégis sokszor elmulasztjuk megélni azt. Arra nevelnek, hogy bánjuk meg amit elhibáztunk, aggódjuk a jövő miatt, de elfelejtjük megélni a jelent. Ahelyett, hogy ezt a pillanatot is megbánod, hozd ki belőle a legtöbbet! Ne rutinszerűen éld a mindennapjaid! Ahelyett, hogy párhuzamosan több dolgot teszel átlagosan, koncentrálj egyre vagy legalább kevesebbre kiválóan!
Mondd el a környezetedben élő embereknek, hogy mi az, amit nagyra értékelsz. Egyre több mindent fogsz észrevenni: a madárcsicsergést, a növények szépségét. Ragadd meg a lehetőséget, hogy apró örömökkel is hozzáadj életedhez!
A gyászolók általában megrekednek a megbánásokban és aggodalmaikban.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy csak a jelenre gondolj! Csodálatos régi emlékeken elmélázni és bölcs dolog tervezni a jövőt. A probléma megbánásokkal és jövőbeli aggodalmakkal.
Amikor gyászolunk könnyű a múltra „bárcsak” érzéssel tekinteni, ami jobb, szebb, másabb lehetett volna. Ugyanúgy könnyű amiatt aggódni, hogy mit hoz a jövő, mert másképp terveztük a veszteség előtt. A jelen a legmegterhelőbb.
Ha magadra ismersz, ez egy jel, hogy tenned kel veszteséged feldolgozásáért, mert ezután lehetőséget kapsz, hogy visszatérj az életbe.
Ha egy friss haláleset a saját haláloddal kapcsolatban aggodalmat vált ki belőled, szintén fontos a feldolgozással foglalkozni. Túl rövid az élet ahhoz, hogy hagyd, hogy úrrá legyen rajtad az, ami felett nincs kontrollod.
Munkám során számos esettel találkozom, amikor a gyászolónak korábbi generációk fájdalmával kell megbirkóznia. A transzgenerációs gyász, vagy más néven transzgenerációs trauma azokra a helyzetekre utal, amikor a gyászt kiváltó esemény annyira mély nyomot hagyott a családban, hogy a következő generációkra is áttevődött annak hatása, mintha öröklődött volna.
A Holocaust túlélők és családjaik például azt a csoportot képviselik, akiknek meg kell küzdeni a transzgenerációs gyász nehézségeivel. Annak a mély gyásza, amit a koncentrációs táborok túlélőinek kellett elszenvedniük, bárkinek elképzelhetetlen, aki nem volt ott. Miután a túlélők gyermeket szültek, érthető, hogy elmesélték a történeteiket anélkül, hogy felismerték volna, hogy továbbadják a gyászt és az ahhoz kapcsolódó érzelmi hatást szinte belenevelik a következő generációkba. Tanulmányok kimutatják, hogy sokkal nagyobb mértékben függnek terápiás folyamatoktól azok, akiknek felmenőik között holocaust túlélő van, összehasonlítva az átlag lakossággal, mivel ezek az emberek tovább küzdenek a borzalmakkal, félelmekkel és veszteségekkel, melyeket szüleik beléjük neveltek.
Ezt a fajta elhúzódó gyászt szintén megfigyelték azokban a családokban, akik gyermeket veszítettek el. A tragédia megélése után ezek a szülők sokkal inkább túlvédik a többi gyermeket, néha egészen addig a pontig, hogy szinte belenevelik a gyermekük hitrendszerébe a hasonló veszteségtől való félelmet. Amikor ez a félelem mélyen belénk nevelődik, még tovább is adhatjuk a következő generációknak, hiszen idővel ezek a gyermekek maguk is szülők lesznek.
A 2001. szeptember 11-i terror támadás után a szülőkben jelentősen megnőtt az idegenektől való félelem, amit gyermekeiknek is továbbadtak. Nemzetek közötti gyűlölet is generációról generációra átöröklődhet.
Mit lehet tenni, hogy segítsünk ezeknek a gyászolóknak?
Még nem találtak fel olyan időgépet, melyekkel ezeket a fájdalmakat közömbösítik. Így két választási lehetőség van: vagy továbbra is a múlt veszteségeibe temetkezünk, vagy megtaláljuk annak módját, hogy feldolgozzuk és ne adjuk tovább a következő generációnak.
Ha az első lehetőséget választjuk, nincs gyógyulás és a folyamatos fájdalom szinte elkerülhetetlen.
Mivel nincs lehetőség arra, hogy megváltoztassuk a múltban történt rossz dolgokat, melyek továbbra is negatívan befolyásolják életünket, pozitívan és hatékonyan kell tenni azért, hogy feldolgozzuk a gyászt.
A cselekvés melletti döntés nem azt jelenti, hogy ezek az emberek kisebbítik a múltban megélt veszteségeket, hanem tudatos döntést hoznak, hogy túllépnek a veszteségek fojtogató érzésén és pozitívan, boldogan tekintenek a jövőbe. Miután hatékonyan foglalkoztak érzelmi fájdalmaikkal, sokkal jobb helyzetbe kerülnek, hogy megakadályozzák a fájdalmak jövőbeni hatását. Családjuk megélésének egyéb pozitív oldalát világosan látják a jövőben és ezt a kulturális örökséget adják tovább a következő generációnak. Lehetőségük lesz felülemelkedni a fájdalmakon és továbblépni.
Ahogy Viktor Frankl fogalmazott: „Mindent elvehetnek az embertől, kivéve egyet: azt az emberi szabadságot, hogy megválassza a hozzáállását bármilyen körülményben.”
A Gyászfeldolgozás Módszer® hatékony eszközt kínál, hogy megküzdjünk a transzgenerációs traumák érzelmi fájdalmával. Eszközt ad a gyász feldolgozásához. Ez egy igazi cselekvés terv, mely összetört szívedet segíti és végig vezetlek.
A gyász megterhelő lehet a mindennapok megélésében. Amikor ez a gyász generációról generációra átöröklődik, még rosszabb. Olyan érzések keríthetnek hatalmában, hogy nincs más út, mint tovább élni a fájdalomban és a reménytelenségben. Továbbra is a múlt áldozataként élhetsz vagy pedig a múlt túlélője lehetsz. A legnagyobb ajándék, hogy teszel magadért és megállítod a transzgenerációs örökség ördögi körét.
Nem tudod meg nem történté tenni a múltat, de tehetsz magadért, így a fájdalom már nem kontrollál és akadályoz abban, hogy a legjobbat hozd ki magadból.
English 
Hungarian